2018. október 11., csütörtök

Szlovénia - Magozd és környékén barangolva

Szlovéniai szállásunk egy kicsinyke 15-18 házból álló, Magozd névre hallgató falucskában volt. Kobaridtól kb. 6km-re hegynek felfelé, keskeny, szerpentines utún legelők és kicsi gazdaságok mellett haladva juthattunk fel a szállásunkig. Így nap mint nap alaposan átgondoltunk merre kiránduljunk, mert a keskeny úton kanyarogva kétszer is meggondolja az ember, hogy útnak indul-e autóval. A környékünkön barangolva kattintottam néhány fotót, ebből hoztam válogatást nektek is mutatóba.
















Magozd madártávlatból, a szomszéd település Drežnica határából fotózva:


Egyik reggel pedig útban az egyik kirándulásunkra megálltunk Drežnica előtt, hogy lefotózzuk a a települést és a felé magasodó havas hegyeket és a Krn  2244 m magas csúcsát.





2018. október 10., szerda

Slap Kozjak

Kobarid Napóleon-hídjának közeléből indultunk útnak gyalog a Kozjak vízeséshez. 
Barátságos sétaútvonalon túráztunk a smaragdszínű Isonzó mellett, majd beljebb haladva az erdőbe egyre inkább szűkülő szurdokon keresztül nyomultunk beljebb a vízeséshez. Az utolsó szakaszon már a víz felett átívelő pallókon, majd a falhoz simulva, acélkötélbe kapaszkodva tárult elénk a gyönyörű 15 méter magasból alábukó vízesés. 













2018. október 6., szombat

Vršič hágó

Soča forrása utána a közelben lévő Vršič hágóhoz kapaszkodtunk fel autóval. Szlovénia legmagasabb és szerintem egyik legszebb hágója ami Trentát összeköti Kranjska Gora-val. 
Az út állítólag már az ókorban is létezett, de a mai aszfaltozott út alapjait az első világháború idején orosz hadifoglyok építették. Ez a szakasz amolyan panorámaútnak is beillik, de készüljünk fel lelkileg a több kilométeren át tartó 14%-os emelkedőre és az igen csak szerpentines útra. Nem fogjuk megbánni, mert odafentről mesés látvány tárul elénk.









2018. október 5., péntek

Úton a Soca forrás felé

Utazásunk során a smaragdzöld Isonzó folyó (szlovénül Soča) forrását is szerettük volna megnézni, hogy ez a hatalmas folyó honnan is ered igazából. Trentaba utaztunk, ami egy völgyben található. Trentaba tartva gyakran előbukkant mellettünk a Soca, a hideg ellenére már készülődtek a kajakosok és a horgászok már a vízben állva várták a kapást. Trentaba érkezve a turista információs pontba igyekeztünk, ahol eligazítottak minket, hogy mely útvonalakon érdemes menni a forráshoz és mi a teendő, ha medvével találkozunk. Nesze nekünk cidrimajré! :))





Hétköznap lévén nem is igazán találkoztunk turistákkal, úgyhogy nem tagadom bennem volt a félsz, de azt javasolják az erdőben járva próbáljunk meg zajt csapni, akkor a macik is igyekeznek elkerülni bennünket. 
Amikor a közeli menedékházig eljutottunk szerencsére más túrázókkal is összetalálkoztunk, én pedig megnyugodtam és az újabb hegyen felfelé kaptatás amúgy is elterelte a figyelmemet. 







Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy mi a Soca közvetlen forrásához már nem másztunk fel teljesen. Az utolsó szakaszon ugyanis láncokkal biztosított mászóúton, acélsodronyba kapaszkodva lehetett volna közelebb nyomulni a szurdokban található karsztforráshoz. Nem számítunk tapasztalt túrázónak, ezért jobbnak láttuk, ha nem folytatjuk tovább a felfelé mászást. Már így is a saját határainkat feszegettük, úgyhogy az elágazásnál kattintottunk pár képet, majd leereszkedtünk.






Mindenesetre elképesztő még így is, hogy ez a néhol hatalmasra duzzadt, néhol pedig apró patakocskának érezhető folyó így kezdi meg útját és ömlik bele végül az Adriába.