A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lakberendezés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lakberendezés. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. január 9., csütörtök

Téli tálaló

Van nekem egy kedvenc saroktálalóm a nappaliban. Ikeás, mint a legtöbb bútorunk, de nagyon szeretem. Sokáig kerestük, aztán használtan vásároltuk. Imádom hogy az alsó szekrény rengeteg holmit elnyel a felső polcozott rész pedig szuperül dekorálható. Minden évszaknak, ünnepnek megfelelően próbálok rajta alakítani, így történt ez most az ünnepek után is. Már nem karácsonyi a hangulata, de még egy kicsikét téli.






2019. április 19., péntek

Húsvét az otthonunkban

Mint minden évben most is előkerült néhány húsvéti apróság a doboz mélyéről és varrtam pár darab textilmadárkát is, (ami nem mellesleg az ünnep után is elől maradhat) de igyekeztem, hogy ne vigyem túlzásba a dekorálást.









2018. július 15., vasárnap

Kávés sarok

Tegnap lomiztam egy használt zsúrkocsit, amit ma gatyába is ráztam. Cseppet piszkos és poros volt ezért alaposan megtisztogattam, meghúztam a meglazult csavarokat. A konyhában az egyetlen szabad helyre került, azaz a hűtőszekrény mellé. A zsúrkocsi tetején a kávéfőző és a kávézáshoz elengedhetetlen kellékek kaptak helyet, a polcokon a kenyeres doboz és az ásványvizek tanyáznak majd. Ezzel az aprócska változtatással szerencsére a konyhapultomon is felszabadult valamennyi hely, így nyertem egy kis plusz munkafelületet.










2017. március 8., szerda

Tavaszodó hobbiszoba

Eltelt egy teljes hónap és itt az oldalon nem is jelentkeztem. :( Persze a szemfülesek akik facebookon vagy instagramon követnek tudhatják, hogy nem tűntem ám el, csak valahogy mostanában kevesebbet ügyködtem. Év elején egy kicsit leeresztettem, belesüppedtem a mindennapok teendőibe és kicsit alábbhagyott az alkotói kedvem. Jó hír, hogy megérkezett a március és melengető sugarai megsimogatják az én lelkemet is. Sorba is szedtem az itthoni teendőket, mert bizony nem fogok unatkozni! Bőven lesz min ügyködni odakint és idebent is egyaránt!

Most a hobbiszobában tettem-vettem, rendszereztem a holmikat és az asztalom környékét is gatyába ráztam egy kicsikét. Nagy terveim vannak idén a hobbiszobával, mert az asztalom elég kicsike széltében-hosszában és sokszor inkább kiszivárgok a varrnivalóimmal a nappaliba. Nem mellékesen az asztal túl alacsony az én cirka 180 centimhez, így hátfájás nélkül szinte lehetetlen rajta hosszabb ideig varrni ezért döntöttem úgy, hogy idén szeretném egy kicsit átvariálni a helységet. Szeretnék egy kényelmi szempontokból is sokkal megfelelőbb, nagyobb méretű munkafelületet ahol Bálintnak is jutna egy falatnyi hely, ha home office-ban dolgozik. Nagyon remélem, hogy a lehetőségeinkhez mérten még az idén sikerül kivitelezni a terveinket. Addig is, úgy ahogy van szeretgetem, csinosítgatom tovább az én kis hobbikuckómat és ha már tavaszi rendrakás, jöjjön néhány friss fotó mutatóba! :) 










2016. április 8., péntek

Tavasz a hobbiszobában

Az elmúlt napokban a hobbiszobában tettem-vettem, pakolásztam és közben rájöttem, hogy karácsony óta nem is mutattam meg nektek a kedvenc helyemet az otthonunkban. Egy kicsit mindig változtatok a dekorációs elemeken, most próbáltam üde tavaszi hangulatot teremteni. Szeretem szívmelengető, számomra kedves tárgyakkal körülvenni magamat, amikre ha rápillantok kedves barátok, családtagok jutnak az eszembe. Így igazán felhőtlen az alkotás!

Nem győzöm kihangsúlyozni, hogy nincs ám nálam mindig ilyen rend! Sőőőőt, ha munka folyik, lehetetlen rendet tartani! De ha már rend van meg kell örökíteni!!! :)



A kedvenc részletek:



A varrásnál  hasznos kis centiházikó Andy kuckójától


A keresztszemes hímzést direkt a hobbiszobába készítettem.
Több (pinteresten talált) mintát ollóztam össze.
A mintákat itt , itt és itt megtaláljátok!

Ha van kedvetek készítsétek el ti is! :)





A fiókokban is rendet tettem,  nekifogtam ésszerűbben és remélhetőleg fenntarthatóbban rendszerezni a holmijaimat, de erre még később visszatérek! :)



2015. december 28., hétfő

Karácsonyi hangulat az otthonunkban

Advent első vasárnapján karácsonyba öltöztettem a házat. A dobozok mélyéről előkerünek a díszek a és szépen lassan minden helységet ünneplőbe öltözik. Helyükre kerülnek a girlandok, a karácsonyi fények, lámpások és a karácsonyi textilek. A kanapén kapnak helyet a saját kezűleg varrt piros kockás párnák, az asztalokra pedig felkerülnek a karácsonyi terítők. 




 A lakásban a kedvenc bútordarabunk a tálalószekrény. 
Karácsony alkalmával (is) gyakran átalakul, mert imádom rendezgetni, szépítgetni és ide-oda pakolgatni a lomizott kütyüimet. 











Már évek óta hagyomány nálunk, hogy a fenyőfát december elején díszítjük fel. Ezzel is próbáljuk elnyújtani az ünnepet. Jellemző, hogy sok piros színt használok a dekorálásnál, ennek ellenére a karácsonyi dekoráció nálunk nem lehet csak egyszínű és nem követ semmilyen divatot vagy trendet. Nálunk a karácsony sokszínű. Ahhoz pedig kifejezetten ragaszkodom, hogy a dobozok mélyéről minden dísznek elő kell kerülnie és ha nem is a karácsonyfán, de minden dísznek találunk bárhol máshol helyet. Ezzel a saját kis szabályommal a gyermekkorom karácsonyainak hangulatát próbálom mindig visszaidézni, amikor sok különböző színű és stílusú dísz került a fára, köztük voltak azok a díszek is, amiket mi készítettünk saját kezűleg. A repertoár évről évre bővül, mert nyitott vagyok az újdonságokra és gyakran én is elcsábulok. 


A karácsonyfa alá  üres dobozok kerültek, amiket Bálint precízen becsomagolt. Mivel műfenyőnk van, mindig elrejtem a talprészt, mert szerintem így sokkal jobban mutat az összkép. Idén natúr-piros csíkos és csillagos csomagolópapírra esett a választásunk.


 Az ajtók sem maradnak ilyenkor üresen. A tavaly saját kezűleg lefestett és transzferált díszek most az ablakok helyett itt kaptak helyet.


A mű bukszuskoszorú (bár óckodok a művirágoktól) de az egyik lehető legjobb beruházásomnak bizonyult. Évek óta dekorálom évszaknak megfelelően. Most a hálószoba ajtaján kapott helyet egy szarvassal a közepén. 


A nappali-étkező rész:



A nappaliban kapott helyet az alternatív karácsonyfánk is. Drága barátnőm Modeszta és barkácsoló férjének Petinek keze munkáját dícséri. Nagyon szeretjük őket is, meg a telitalálat ajándékukat is! Miután megkaptam, az első dolgom volt feldíszíteni. Korábban fagyöngyös anyagból varrtam szíveket és ezek kerültek rá  valamint mandulaszínűre festett madárkákat aggattam melléjük.



A hálószoba belső ablakpárkányára műfenyő girlandot tettem fényfüzérrel. Rá pakoltam a korábbi években varrt textilszíveket és néhány fenyőtobozt. 
Nagyon hangulatos, főleg sötétedés után! :)