A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tálalószekrény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tálalószekrény. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. január 9., csütörtök

Téli tálaló

Van nekem egy kedvenc saroktálalóm a nappaliban. Ikeás, mint a legtöbb bútorunk, de nagyon szeretem. Sokáig kerestük, aztán használtan vásároltuk. Imádom hogy az alsó szekrény rengeteg holmit elnyel a felső polcozott rész pedig szuperül dekorálható. Minden évszaknak, ünnepnek megfelelően próbálok rajta alakítani, így történt ez most az ünnepek után is. Már nem karácsonyi a hangulata, de még egy kicsikét téli.






2017. január 15., vasárnap

Téli dekoráció

Vízkereszt után lebontottam a karácsonyfát és nekifogtam összecsomagolni a karácsonyi dekorációt. Valahol jól is esett, hogy nagyobb hely szabadult fel itthon és kicsit szellősebb lett a lakás, másrészről viszont elfogott egy furcsa, megmagyarázhatatlan hiányérzet is, amit az elmúlt karácsony hagyott itt nekem és napokig nem hagyott nyugton. Pakolásztam egy kicsikét a tálalószekrényeken és mivel a tavaszi, húsvéti holmikat még korainak találtam előszedni egy átmeneti, köztes állapotra próbáltam törekedni, mert bizony az ünnepek már elteltek, de a télnek még koránt sincs vége és erre bizony az elmúlt napok időjárása is emlékeztetett. Néhány kedves apróságot azért még elől hagytam, mert volt egy-két karácsonyi holmi amit nem tudtam még elengedni, de azt hiszem ez bőven belefér.


A fenyőfás, hópihés sütis dobozok még elől maradtak...


... ahogy a karácsonyi  angyalunk is.
Szerintem tavasszal kap majd egy szépséges, évszakhoz illő új ruhát.



Természetesen maradt még néhány téli apróság, mint a kedves kis téli házikóim, csillagok és néhány mécses, lámpás és a fényfüzérek egy része, hogy meleg hangulattal töltsék be a teret.




A karácsonyfára készített textil szívek egy része girland formájában átkerült a falitékára, mert bizony szeretem a pirosat karácsony után is.


Annyira szerettük az adventi díszünket, hogy egy kicsit újragondoltam a megjelenését. Az ünnepek elmúltával kivettem belőle azt, ami a 4 db piros gyertyából megmaradt és néhány piros gombát tűztem a helyükre. Így egy kicsikét még az otthonunk dísze tud maradni. Tavasszal elcsomagolom, ősszel pedig újra előtérbe kerülhet.



2016. január 13., szerda

Kék-fehérben


Vízkereszt után elpakoltam a karácsonyt. 
Jó kis meló volt, egy nap alatt nem is sikerült végeznem vele. Szinte az összes dekoráció visszakerült a dobozokba és be kell valljam az első dísztelen napokban furcsán üresnek éreztem a lakást. Mostanra viszont már megszoktam, hogy kicsit szellősebb lett a tér.

Január lévén feleslegesnek találom sürgetni a tavaszt. Nem is cseréltem egyből tavaszira/húsvétira a dekorációt itthon, mindennek eljön majd a maga ideje! Persze az otthonunk kedvenc bútordarabja a tálalószekrény új ruhát kapott. A bolhapiacokon összegyűjtött kincsekkel együtt kék-fehérben pompázik.  Erről hoztam ma nektek néhány képet mutatóba.








Kék madárkás tűpárna - Modest Home & Garden

2015. július 28., kedd

Tálalószekrény

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik a kedvenc bútordarabom, akkor a válaszom biztosan az lenne, hogy a tálalószekrényünk! 
Ez a bútordarab a legkedvesebb számomra. 

Használtan vásároltuk Egerben a "Maminál". Egymás között így emlegetjük a használt-kereskedés tulaját, mert olyan nagymamis. Emlékszem, hogy aznap amikor megláttuk a tálalószekrényt vacilláltunk, nem tudtuk jó lesz-e a mérete, el fog-e férni, így nem vettük meg rögtön. (Cserébe két éjjeli szekrénnyel és két székkel felpakolva értünk haza) Két napra rá munkából hazafelé jövet Bálint megjelent a tálalóval. Jót kacagtam amikor hazaérkezett vele, mert a kicsike autónkba alig tudta bepréselni a két részre szedett szekrényt. Kész csoda, hogy ő befért valahogy! Úgy vezetett haza, hogy szinte hasalt a kormányon, mert csontig előre kellett húznia a vezetőoldali ülést, az orra pedig a szélvédőt súrolta. Azóta is vígan emlegetjük, hogy a kicsi kocsiba minden befér, ha ügyesen pakolunk! :)

A tálalószekrényt még aznap megszabadítottam a portól és mocsoktól. Terveim között szerepelt egy festés is, de ideiglenesen mégis beállítottuk a nappaliba, hogy a sok kis mütyüröm ne dobozokban kallódjon. A festés gondolata pedig egyre inkább tovaszállt, mert beleszerettem így natúr állapotban. Szóval úgy maradt, ahogy volt! Viszont a "kiállítás" mindig más rajta, sosem volt még ugyanolyan. Imádom telepakolni a kis vackaimmal. Tudom, hogy másoknak ez a sok cucc felesleges kacat, porfogó, de én imádom kedvemre rendezgetni, pakolgatni őket. Minden apróságra emlékszem, hogy hol bogarásztam, honnan vásároztam vagy bolháztam össze, kitől kaptam. Ezektől az apró kincsektől érzem igazán otthonosnak az otthont! ♥

Már az új helyén:


Apró részletek:










♥♥♥

2015. március 26., csütörtök

Tavaszi tálalószekrény mustra

Szeretek a tálalószekrényen pakolászni. Szeretem az aktuális holmikat ide-oda rendezgetni rajta. Most épp tavaszi virágokkal, tárgyakkal és húsvéti (lomizott) kincsekkel töltöttem fel az üres kis zegzugokat. Előtérbe került végre a tavaly lomizott kis-virágos csészealj, a tyúkos tojástartó és az üvegbúra alatt pihenő madárfészek is a tálalón díszeleg. Felesleges szavak helyett beszéljenek a képek! :)



 Benő bari bevackolta magát a rózsás csészébe