Ez az év iszonyat gyorsan repült el és szerencsére rengeteg dolog történt velem. Eseménydús évet zárok magam mögött és szerencsésnek érzem magam, amiért szeretnék most hálát adni. Az elmúlt egy évben tapasztaltam meg, hogy az embernek semmi nem hullik csak úgy az ölébe, de ha igazán akarunk valamit, akkor merjünk cselekedni mert nincs lehetetlen, minden megvalósítható!
2013 év elején elhatároztam, hogy ebben az évben szeretnék minimum 3 új kreatív technikát elsajátítani. Ez úgy érzem elég jól sikerült is, mivel megvásároltam a saját varrógépemet és elkezdtem varrni, varrni tanulni. Mindeközben elkezdtem keresztszemeseket hímezni és szappant készíteni. Utóbbit annyira megkedveltem, hogy szerelemmé nőtte ki magát, ami teljesen feltölt és megmozgat. Rengeteget tanulok még, fejlesztem magam, mert számomra a kreatív téma kimeríthetetlen és örömmel tölt el, hogy "alkothatok".
Hálás vagyok a családomért, és azokért a barátaimért akik mindig mellettem állnak, biztatnak és egyben a legnagyobb kritikusaim is, mert sosem rejtik véka alá a véleményüket és mindig őszinték velem. Hálás vagyok Bálintért, ő a világ legjobb "nem férje", akit gyakran az Zuramnak szólítok és tekintek. Imádom, hogy ő van nekem, mert vele kerek a világ, és köszönöm, hogy általa is az lehetek aki vagyok! (és még ódákat tudnék róla zengeni, de az már felérne egy szerelmi vallomással és ez a mai bejegyzés nem az)
A legfontosabb pedig, hogy hihetetlenül HÁLÁS vagyok NEKED, kedves olvasó!
Köszönöm nektek az egész éves figyelmet, hálás vagyok, hogy itt lehetek köztetek. Köszönöm, hogy itt vagytok velem, olvastok, kommenteltek, kérdeztek, levelet írtok, lájkoltok, megosztotok, zugolvastok, hogy MOTIVÁLTOK!
Köszönöm nektek az egész éves figyelmet, hálás vagyok, hogy itt lehetek köztetek. Köszönöm, hogy itt vagytok velem, olvastok, kommenteltek, kérdeztek, levelet írtok, lájkoltok, megosztotok, zugolvastok, hogy MOTIVÁLTOK!
Kívánok mindenkinek
KREATÍV, EGÉSZSÉGES, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT
és legyen olyan az elkövetkező évetek amilyennek elképzelitek és tervezitek!
KREATÍV, EGÉSZSÉGES, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT
és legyen olyan az elkövetkező évetek amilyennek elképzelitek és tervezitek!
Jövőre találkozunk!!!
Szeretettel:
Papp Zita Dóra - Zóra
Nagyon boldog új évet kívánok!!! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Viszont kívánom! :)
Törlésnagyon boldog új évet! :)
VálaszTörlésKöszönöm! Neked is nagyon boldog új évet!
TörlésBoldog Új Évet kívánok! :)
VálaszTörlésKöszi Szilvi! Neked is nagyon boldog új évet! :)
TörlésBoldog új évet! :)
VálaszTörlésKöszönöm! Viszont kívánom! :)
TörlésSzia! Boldog új évet!
VálaszTörlésIdén nekem is lesz új varrógépem, már nagyon várom! :)
Köszönöm szépen, viszont neked is! És jó varrogatást! ;)
Törlés