2013. december 19., csütörtök

Mandulás keksz

Karácsonykor összejön a család, közösen eszünk, iszunk, beszélgetünk, kávézunk. Ez a vaníliás sütemény pedig nagyon jól megy a kávé/kakaó mellé. Most különlegesebb karácsonyi formát kapott, mert hóember, mézeskalács figura  és karácsonyfa alakú kekszmintázóval szaggattam ki. Még tavaly vásároltam egy sütinyomdás kekszkiszúró szettet külföldről, de nagyon későn érkezett meg (januárban) így alig vártam, hogy az idei karácsonyi készülődés alkalmával kipróbálhassam. Egy vaníliás-mandulás kekszet készítettem, ami bármilyen szaggatóformával kiszúrható. 


Hozzávalók:
40 dkg liszt
15 dkg porcukor
10 dkg darált mandula
25 dkg puha vaj
1 kisebb tojás sárgája
1 citrom reszelt héja
2 tk. vanília kivonat
csipet só
1-2 ek. hideg víz (ha szükséges)


A lisztet egy tálba szitálom, hozzáadom a cukrot, darált mandulát, csipet sót, reszelt citromhéjat, a két teáskanálnyi vanília kivonatot és a tojássárgáját. Hozzákockázom a vajat és elkezdem összegyúrni a tésztát. Ha kell 1-2 evőkanálnyi hideg vizet adok hozzá. Miután összeállt a tésztánk bő 1 órán át a hűtőben pihentetem. Lisztezett deszkán körülbelül 3 mm vastagságúra nyújtom, kiszaggatom, majd sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatom. Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 10 perc alatt készre sütöm. ( figyelni kell, nehogy odakapjon) Miután kihűlt fém dobozban tárolom. Sokáig eláll, ha gondosan eldugjuk :)



8 megjegyzés:

  1. Raminál láttam meg ezt a kekszreceptedet, ezer köszi érte! :)

    VálaszTörlés
  2. Júj,ezt ki kell próbálnom. :) Mit gondolsz, a liszt egy részét (mondjuk háromnegyedét) lehetne teljeskiörlésü, vagy tönköly liszttel helyettesíteni? ...vagy próba szerencse,igaz? ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm... elvileg működnie kellene másfajta liszttel is...bár nem próbáltam! Kenyérsütésnél igen és ott az a tapasztalatom, hogy a tk lisztek több folyadékot vesznek fel...szóval ha nem állna össze a tészta, mehet hozzá egy kis tejföl... vagy egy kis hideg vizecske. Lényeg itt a vaj, meg az, hogy ne kerüljön bele sütőpor... ez a ropogósabb, omlósabb fajta kekszecske :) Arra kell figyelni, hogy ne kapjon oda, gyorsan sül, és hamar barnul... :)

      Törlés
    2. Köszönöm! :) Mindenképp kipróbálom,és majd megírom,mit tapasztaltam...Épp most néztem karácsonyi keksznyomda és sütikiszúró formák után,és képzeld,találtam egy pont olyat,mint amilyennel a Te kekszeid készültek :) Mivel nagyon aranyosak,rendeltem egy szettet magunknak,így tökéletesen tudom reprezentálni a müved ;) :P remélem.... ;) Már csak abban kell bizakodnom,hogy meg is érkezik Karácsonyig,mert Kínából jön...de nem lehetett kihagyni,egy darab euró volt az ára :)

      Törlés
  3. Igazán nincs mit! :) 1 euró? Áh, kihagyhatatlan ajánlat! Az enyém is Kínából jött 3 éve... hátttőőő... az kicsit késve érkezett meg, de remélhetőleg a tiéd még decemberig simán megérkezik!

    VálaszTörlés
  4. Szia! Én nagyon amatőr vagyok süti sütés terén, így naiv kérdésem volna: a vaj és a tojás szoba hőmérsékletű legyen vagy hűtő hideg? Előre is köszi a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Anett! Kérdezz bátran! ;)
      A vajat előtte szoktam kivenni fél-1 órával a hűtőből, akkor már puha. A tojás is mehet bele szobahőmérsékleten is, de akár hűtőből kivéve is.Ennél a receptnél ez nem igazán számít. A kézi gyúrástól áll össze jól a tésztád, utána pedig érdemes hűtőben pihentetni, hogy könnyedebben nyújtható legyen és ne morzsálódjon.

      Törlés