2016. március 22., kedd

Nyuszik a locsolkodóknak

Gyerekkoromban a nagymamánál gyűltünk össze minden egyes húsvétkor. Mindannyian szépen felöltöztünk, megterítettük az asztalt és mindenféle húsvéti finomsággal raktuk tele. A család férfi tagjai útra keltek és elmentek locsolkodni, mi lányok pedig a mamánál maradtunk és vártuk a hozzánk érkezőket. 

De jó is volt! 

Persze a családban a fiúk a mai napig locsolkodnak, ezért cserébe valami apróság is jár. 
Idén egy kosárra való nyuszit készítettem, különböző anyagokból, hogy legyen miből választani.

Tűpárna:  Modest Home & Garden



2016. március 20., vasárnap

Tavaszodik

Az idő nagyon szeszélyes, de szinte rohannak a napok. A természet is felgyorsult léptekkel siet előre, így már a kerti munkálatok is megszaporodtak a nagy sietségben. 

Amikor épp nem esett az eső a szemtelen vakondok földkupacait gyűjtöttem össze a fűből. Jó sok föld gyűlt össze, összesen 31 túrásig számoltam, utána inkább feladtam és próbáltam nem idegesíteni vele magam. Vakundokunk egyelőre másfelé túr, remélem a változatos praktikák hatására sikerül kiszorítani a terepről. (*kopp-kopp* lekopogom). A történtek persze a gyepet alaposan megviselték, de remélem a gondos munkának köszönhetően helyrejön! A növényeket sem hanyagoltam el, aminek szüksége volt rá, azt igyekeztem gondosan, alaposan megmetszeni és volt egy szélcsendes délutánunk amikor az első lemosó permetezésre is sor került. 

Persze most jön még csak a java, lesz még munka dögivel! :)


A virágok rohamléptekben bontják szirmaikat és sokszor azon kapom magam, hogy már rengeteg tavaszi virág elvirított. Amennyit csak tudok, dokumentálok! :)


A szorgos méhek is megérkeztek.


A vasárnapi piacon nem tudtam ellenállni az apró fejű árvácskáknak.
Került is a teraszra néhány színes szépség, hogy legyen miben gyönyörködni!



No és persze a bolhapiacos edénykéim - cserépburkoló gyanánt - végre újra használatba kerülhettek. 






 Egy igen csak elhasználódott és megviselt agyagcserepet találtam a fészerben, amibe fehér futó-árvácskákat raktam. Ez most a kedvencem, mert ez a cserép igazán rusztikus külsőt kölcsönöz neki, no meg ritkán találok fehér árvácskákat!



Szeretem!! ♥♥♥



2016. február 29., hétfő

Egy képkeret új ruhája

Sajnos idén még nem volt alkalmam egy olyan igazán jót piacozni.

Januárban persze kimentünk a bakancsosra, de röpködtek a mínuszok. Néhány árus tartotta csak a frontot, többen már nagyon korán feladták, és pakolásztak összefele. Nekem persze kellett valami, üres kézzel nem mehettünk haza, így jött velünk ez a hatalmas képkeret.


Azóta persze a képkeret átalakult, átfestettem mert az arany valahogy nem az én színem. 
A pentart mandula színű lágy dekor festékét használtam három rétegben. Icipici csiszolás után pedig waxoltam.




Tényleg jó méretes darab, de még egyenlőre üresen áll. Bár az igazat megvallva szeretem az üres kereteket, mert szerintem önmagában is jól mutat a falon. Azonban ha sikerül a közeljövőben üveget vágatnom hozzá, akkor a féltve őrzött bolházott kottáimat tenném bele. 

Később meglátjuk mi sül ki belőle! :)


2016. február 13., szombat

Mostanában...

Többen érdeklődtetek, hogy az elmúlt időszakban miért vagyok olyan hallgatag a bogon. Köszönöm szépen az érdeklődést, elárulhatom, hogy a hallgatásomnak semmi rendkívüli oka nincs. Egyszerűen csak úgy jött ki a lépés, hogy sok-sok kedvemre való dologgal foglalatoskodtam, a blog pedig egy kicsikét háttérbe szorult. Néha jól esik csendben kivonni magam a forgalomból és picurkát a háttérbe vonulni. Szó sincs alkotói válságról, egyszerűen csak jól esik  kedvemre való dolgokkal elfoglalni magamat és egy kicsit feltöltődni.


Az utóbbi időben szívesen lazítottam a magam módján. Inkább varrtam, festegettem, vagy éppenséggel hímeztem és az egyik kedvenc elfoglaltságom az olvasás nagyon-nagyon háttérbe szorult. Még év elején megfogadtam, hogy ez az állapot hosszú távon nem maradhat így! Eddig sikeresen tartom magamat az elhatározásomhoz, mert amikor csak van egy parányi szabadidőm, olvasok. Az elmúlt héten ki is végeztem 3 különböző könyvet, amiknek a terjedelme nem volt csekély. Iszonyatosan jól esik, hogy visszataláltam erre az útra, mert már tényleg nagyon régen faltam így a könyveket mint most.


 A gyönyörűséges könyvjelzőt Secret Garden Home Szandrájától kaptam. Teljesen odavagyok érte! 
A könyvjelző egyik végén egy angyalka fityeg és csupán csak a véletlen műve, hogy a héten olvasott könyveim angyalokról (is) szólnak. ♥


Természetesen azért a varrógépet is nyüstölöm. 
Virágok, csipke, szitakötő, házikók és szívecskék.





Új dolgokkal is kísérletezgetem. Fogtam a nagyobbacska méretű fa-szeleteimet, fekete akrilfestékkel befestettem őket, majd vékonyka ecsettel (és világos színű akrilfestékkel) koszorúszerűségeket pingáltam rá, több kevesebb sikerrel. Szuper kis időtöltés volt! 


Boldogság is ért mostanában, ugyanis az egyik orchideám újra magához tért. 
Két év után újra virágait bontogatja.


Bálint pedig gyönyörű tulipánnal kedveskedik ♥
Már nagyon várjuk a tavaszt!!!



Szépen lassan a húsvétra is próbálok hangolódni. 
Ehhez hasonló tojásfűzért már tavaly is készítettem,
akkor > ITT < írtam róla bővebben.



Igyekszem nem eltűnni, de inkább nem ígérek semmit! 
♥♥♥


2016. február 10., szerda

Hímzett tűpárna

Ez az egészen apró szemű keresztszemes nem is olyan régen készült. 
A mintát a pinteresten találtam és nagyon megtetszett. 
Miután kihímeztem egy kicsinyke tűpárnát varrtam belőle.




A mintát a pinterest albumomban vagy > IDE < kattintva érhetitek el.

Ha van kedvetek hímezzétek ki ti is! :)

2016. január 21., csütörtök

Rózsa keretben

Ezt a virágos hímzést most kifejezetten képkeretbe szántam. Ajándékba készült, sok-sok szeretettel! Már többször is volt szerencsém elkészíteni ezt a vidám színekben sziporkázó rózsát.
Nagyon szeretem! 

Remélem, hogy akinek szánom, nagyon fog örülni neki és kívánom, hogy legalább annyira színesítse meg a napjait, mint nekem a hímezgetés! ♥





Ha neked is megtetszett és szeretnéd kihímezni,
akkor a mintát > IDE < kattintva érheted el!