A smaragdzöld Isonzó

Az Isonzó (szlovénül Soča, olaszul Isonzo) folyó Szlovéniában  1100 m magasan a Trenta völgyben ered és 138 km hosszan folyik, majd Olaszországban ömlik az Adriai tengerbe. 

"Európa egyik legszebb vadvize és talán a földkerekség egyetlen folyója, amely teljes hosszán csodálatos smaragdzöld színben pompázik." 

Slap Boka - azaz Boka vízesés

Szlovéniai kiruccanásunk második napjára borongós időt, délutánra pedig esőt jósoltak így két rövidebb túrát terveztünk megejteni. Az első utunk a Boka vízeséshez (szlovénül Slap Boka) vezetett. 

Kobarid felől Bovec felé autózva, a Zaga nevezetű falucska után egy parkolóban tettük le a kocsit és gyalog vágtunk neki túránknak. A vízesést sajnos a túraútvonalak nehézsége miatt nem tudtuk teljesen megközelíteni, de egy szuper hegyi kilátóhoz felkaptatva közelebbről megcsodálhattuk. A kilátóba vezető út nagyon kedvemre való volt, még annak ellenére is, hogy néhol nagyon magas lépcsők, meredek partoldalak voltak benne. Az erdőben sétálva valahogy az az érzésem támadt, hogy mennyire filmbe illő ez a táj!

Úton a kilátó felé 

 Fentről a kilátóból 

Maga a vízesés 730 m magasan tör elő a sziklafalból a felszínre. A kilátóból a látvány sajnos nem adja vissza az élményt, de igyekeztem az objektívvel közelebbre is fókuszálni.  A vízesés ott van ám, és bár  a kilátóból kicsikének tűnik, mégis 144 m magas és 12 m széles zuhatag.

 

Óriási kősziklák között robog tovább az Isonzó felé. 

Itt aztán a felszín alatt teljesen eltűnik, így a kilátóból lesétálva bemásztunk a kiszáradt Boka torkolatba is.  

Képzeljük el tavasszal, olvadás után micsoda vízmennyiség lehet itt!

Jobbra az Isonzó

Szlovénia - Tolmin szurdok

A minap ünnepeltük a 12. évfordulónkat Bálinttal. Olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a nyári szabadságot idáig sikerült kitolni és pont ebben az időszakban indultunk útnak a nagyvilágban, hogy felfedezzük Szlovénia szépségeit. Utunk a Triglávhoz, a Júlia alpokba vezetett. Az első napon egy szurdoktúrára neveztünk be, ami hatalmas, erőt próbáló élmény volt a számunkra. 

A Tolmin szurdok a szállásunktól 22 km távolságra található. Légvonalban persze sokkal közelebb lett volna, de a hegyi utakon annál félelmetesebb izgalmasabb a közlekedés. 

Viszonylag korán érkeztünk a szurdokhoz és bár sütött a nap hűvös volt az idő. Magába a szurdokba egyébként is gyéren süt be a nap, de szerencsére vannak naposabb részei is.  Mindenesetre nem árt rétegesen öltözködni. A belépő nem vészes, átszámítva 1500 Ft/fő. Kaptunk egy hasznos kis térképet és nagyon kedves útbaigazítást, hogy a 8 pontos megállóból álló látványosságokat merről merre haladva érdemes megnézni. Ezután nekiindultunk. 

Kellemes árnyas, fákkal borított ösvényen ereszkedtünk lefelé. A madárcsicsergés mellett már hallatszott a Tolminka folyó robogó hangja és ahogy lépdeltünk lefelé az acélsodronyba kapaszkodva csodálkoztam rá a buja és gazdag növényzetre, ami a különleges klímának köszönhető. Maga a szurdok túra kb. 3 km hosszú. Nem olyan vészes, így első hangzásra, de a sok-sok lefelé tartó lépcsőzés miatt számolnunk kell azzal, hogy innen bizony fel is kell jutni valahogy. Megmondom őszintén felfelé kaptatva én párszor a kétségbeesés határán voltam, hogy vagy a tüdőm köpöm ki vagy a szívem ugrik ki a tarkómon. (szerencsére egyik sem történt meg) A 3 kilométeres távot bámészkodással, fotózással és sok-sok kisebb pihenővel tarkítva 2 óra alatt tettük meg. Így utólag visszagondolva túlélhető kirándulás volt, de persze én utólag könnyen beszélek. Azért a combomban még most is érzem azokat a fránya lépcsőket! :D 

Ezen a fotón talán jól érzékelhető a szintkülönbség. 

Mi még vígan odalent lépegettünk, de a fenti híd az utolsó állomás. 

Oda valahogy biza' fel is kell még "mászni". 

A sok-sok lépcső megmászása közben volt azért még látnivaló bőven...

A fenti hídról is lepillantottunk, hogy hol is jártunk.

Szédítő.