2017. január 15., vasárnap

Téli dekoráció

Vízkereszt után lebontottam a karácsonyfát és nekifogtam összecsomagolni a karácsonyi dekorációt. Valahol jól is esett, hogy nagyobb hely szabadult fel itthon és kicsit szellősebb lett a lakás, másrészről viszont elfogott egy furcsa, megmagyarázhatatlan hiányérzet is, amit az elmúlt karácsony hagyott itt nekem és napokig nem hagyott nyugton. Pakolásztam egy kicsikét a tálalószekrényeken és mivel a tavaszi, húsvéti holmikat még korainak találtam előszedni egy átmeneti, köztes állapotra próbáltam törekedni, mert bizony az ünnepek már elteltek, de a télnek még koránt sincs vége és erre bizony az elmúlt napok időjárása is emlékeztetett. Néhány kedves apróságot azért még elől hagytam, mert volt egy-két karácsonyi holmi amit nem tudtam még elengedni, de azt hiszem ez bőven belefér.


A fenyőfás, hópihés sütis dobozok még elől maradtak...


... ahogy a karácsonyi  angyalunk is.
Szerintem tavasszal kap majd egy szépséges, évszakhoz illő új ruhát.



Természetesen maradt még néhány téli apróság, mint a kedves kis téli házikóim, csillagok és néhány mécses, lámpás és a fényfüzérek egy része, hogy meleg hangulattal töltsék be a teret.




A karácsonyfára készített textil szívek egy része girland formájában átkerült a falitékára, mert bizony szeretem a pirosat karácsony után is.


Annyira szerettük az adventi díszünket, hogy egy kicsit újragondoltam a megjelenését. Az ünnepek elmúltával kivettem belőle azt, ami a 4 db piros gyertyából megmaradt és néhány piros gombát tűztem a helyükre. Így egy kicsikét még az otthonunk dísze tud maradni. Tavasszal elcsomagolom, ősszel pedig újra előtérbe kerülhet.



6 megjegyzés:

  1. Nagyon szép dekorációt készítettél, a piros szivecskék a kedvenceim!
    Érdekes, a múltkor én is épp azon gondolkodtam, hogy a karácsony utáni (dekorálós) űrt olyan nehéz orvosolni. Az én legnagyobb problémám például az ajtódísz - ismét a narancsos, kissé őszi koszorú került ki, mert a karácsonyi már nyilván nem illik, de a tavaszi hangulatút még nagyon korainak érzem, a kettő között pedig - számomra legalábbis - nehéz az átmenet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt az átmenetet néha nagyon nehéz eltalálni, próbálkozom én is, hogy ne csapjon még át hirtelen a tavaszba...

      Törlés
  2. Ha eltöltenék nálad fél napot tele energiával és nyugalommal térnék haza...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen és örülök, ha így érzel ha virtuálisan is de nálam jársz! :)

      Törlés
  3. Igazi havas, téli dekor lett. Nagyon jól néz ki!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. KÖszönöm! Igyekeztem azért egy kis színt is becsempészni. :)

      Törlés