2015. július 28., kedd

Tálalószekrény

Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy melyik a kedvenc bútordarabom, akkor a válaszom biztosan az lenne, hogy a tálalószekrényünk! 
Ez a bútordarab a legkedvesebb számomra. 

Használtan vásároltuk Egerben a "Maminál". Egymás között így emlegetjük a használt-kereskedés tulaját, mert olyan nagymamis. Emlékszem, hogy aznap amikor megláttuk a tálalószekrényt vacilláltunk, nem tudtuk jó lesz-e a mérete, el fog-e férni, így nem vettük meg rögtön. (Cserébe két éjjeli szekrénnyel és két székkel felpakolva értünk haza) Két napra rá munkából hazafelé jövet Bálint megjelent a tálalóval. Jót kacagtam amikor hazaérkezett vele, mert a kicsike autónkba alig tudta bepréselni a két részre szedett szekrényt. Kész csoda, hogy ő befért valahogy! Úgy vezetett haza, hogy szinte hasalt a kormányon, mert csontig előre kellett húznia a vezetőoldali ülést, az orra pedig a szélvédőt súrolta. Azóta is vígan emlegetjük, hogy a kicsi kocsiba minden befér, ha ügyesen pakolunk! :)

A tálalószekrényt még aznap megszabadítottam a portól és mocsoktól. Terveim között szerepelt egy festés is, de ideiglenesen mégis beállítottuk a nappaliba, hogy a sok kis mütyüröm ne dobozokban kallódjon. A festés gondolata pedig egyre inkább tovaszállt, mert beleszerettem így natúr állapotban. Szóval úgy maradt, ahogy volt! Viszont a "kiállítás" mindig más rajta, sosem volt még ugyanolyan. Imádom telepakolni a kis vackaimmal. Tudom, hogy másoknak ez a sok cucc felesleges kacat, porfogó, de én imádom kedvemre rendezgetni, pakolgatni őket. Minden apróságra emlékszem, hogy hol bogarásztam, honnan vásároztam vagy bolháztam össze, kitől kaptam. Ezektől az apró kincsektől érzem igazán otthonosnak az otthont! ♥

Már az új helyén:


Apró részletek:










♥♥♥

7 megjegyzés:

  1. Csodaszép, én is hasonlót keresek, csak alacsonyabbat, valami világosabb fenyő színben, esetleg csak pácolva, max lakkozva. De lehet végül az lesz, hogy apukám készít egyet (mivel asztalos) de nem tudom, hogyan tudnánk elhozni, autó híján, főleg a határon át :D De ez még a jövő zenéje, alig várom, hogy sok konyhai cuccnak, edényeknek helye legyen :) Az ikeában is láttam szemrevalót de 150 ezer forintért annyira nem tetszett :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, annyiért én is inkább meggondolnám magam! :) Nézzetek körül a környéketeken, hátha akad használt bútorbolt (ilyen helyeken gyakran a szállításban is tudnak segíteni), vagy a jofogason, vaterán is érdemes nézelődni, ott is találni nagyon jó állapotban lévőket, jó áron! :) Ha más nem édesapád elkészíti kívánságod szerint! :)

      Törlés
  2. No, nem kis kaland egy ilyen költözés egy tálalószekrénynek, az a sok doboz körülötte, meg az út izgalmai. Otthagyni a jól megszokott helyet a régi otthonában és megszokni az új helyét az új padlón állva, új falak közt. De a lényeg, hogy a jól ismert kis mütyürbarátokkal könnyebb lesz neki beilleszkedni. Kívánom a tálalószekrénynek, hogy legyen boldog az új otthonában, festve, vagy festetlenül, együtt a szeretteivel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Átadtam neki és nagyon köszöni! Azt üzeni, hogy nem tudja eléggé meghálálni a léleksimogatóan szívhez szóló sorokat!!!! ♥♥♥

      Törlés
  3. Én is egy ilyen gyönyörűségről álmodozom, a jófogáson próbálok ráakadni egy régi bonanzára, amit fehérre festhetek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kívánom neked, hogy minél előbb megtaláld a megfelelő tálalót! ♥

      Törlés