2012. december 2., vasárnap

Advent első vasárnapja

Idén úgy gondoltam kicsit másabb adventi koszorút készítek mint eddig. Ennek egyik oka az, hogy az ikeában hónapokkal ezelőtt megvettem az adventi gyertyának valót  (akkor éppen akciósak voltak a gyertyák, és jobb előrelátónak lenni). Igen ám, de azzal nem számoltam, hogy az itthon lévő koszorú alapokra ezek a gyertyák túlságosan nagyok lesznek. Így jött az ötlet, hogy akkor nem szokványos koszorúnk lesz. Az obiban vettem egy nagyon jópofa ezüst színű kockatányért, ami most a "koszorúnk" alapjául szolgál. Kinyomtattam a számokat amiket színes kartonra ragasztottam, majd rafiával felkötöztem a gyertyákra. Ezután rápakoltam a gyertyákat a tányérra. Fogtam pár gyufás dobozt és beborítottam őket kottapapírral és rafiával/spárgával masnit kötöttem rájuk. Egy nagyobb vitaminos dobozt is kottapapírral csomagoltam be, amit a gyertyák mögé raktam, és végül rákerült a kis karácsonyfa. is ami az egésznek hátteret ad. Talán kicsit egyszerűbb, és szokatlan... még számomra is furcsa az eddig hagyományos koszorúk után, de tetszik :) Remélem nektek is!




Nektek idén milyen adventi koszorútok van?



6 megjegyzés:

  1. Fantasztikus lett!Nagyon tetszik!Én maradtam a jól beváltál az idén is,fránya időhiány:S

    VálaszTörlés
  2. Jujj ez nagyon jó! Ötletes! :) Nem szokványos, de nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés
  3. Köszi lányok, örülök, ha nektek is tetszik :)

    VálaszTörlés
  4. Most látom az Adventidet! Egyszerű, ötletes, kreatív és olcsó. Remek ötlet, elraktározom jövőre. Köszi!

    VálaszTörlés