2018. május 21., hétfő

Májusi rózsák

A jó időnek köszönhetően a kedvenc rózsám a palais royal névre hallgató futórózsa is hamarabb bontogatja szirmait. A virág közepe halvány rózsaszín/halvány barack színben pompázik, de amikor teljesen kinyílik hófehérré változik. A héten nagy szelek voltak felénk, amik a virágokat sem kímélték úgyhogy pár szálat a vázába is mentettem, hogy idebent is gyönyörködhessem benne.







 

2 megjegyzés:

  1. ZITUS, MESESZÉP EZ A RÓZSÁD, emlékszem rá tavalyról.
    Jó, hogy most is tettél fel róla képet, élmény látni,
    ahogy növekednek.

    Én is majd' mindig babusgatok egy-egy cserép minirózsát az ablakban.
    Elvirágzott, de már látok rajta egy bimbót növekedni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. EZ volt az első növény amit az ideköltözésünk után elültettem, ezért is van nagy becsben :)

      Törlés