2017. november 27., hétfő

Adventi koszorú

A tavalyi adventi díszemet egy dán-kekszes dobozban készítettem el. A dobozt lefestettem, száradás után kicsit megcsiszoltam majd beleszabtam a száraz-oázist/tűzőhabot. Ebbe került a 4 db gyertya, méghozzá úgy, hogy korábban gyertyaláng felett szöget melegítettem és kettesével a gyertyák aljába nyomtam, hogy később stabilabban megálljanak a tűzőhabban. Ezek után az egészet ragasztópisztoly segítségével telis-tele ragasztottam különböző termésekkel. A díszre került dió és mogyoró, szalaggal átkötött fahéjrúd, néhány mini toboz, eukaliptusz termés, csillagánizs és egy kevéske natúr színű izlandi zuzmó. Utolsó simításként a doboz szélére csipkeszalagot rögzítettem. Annyira szerettem ezt a tavalyi összeállítást, hogy idén sem tudtam megválni tőle. Persze egy kicsit változtattam a megjelenésén, mivel a korábbi piros gyertyákat világosra cseréltem. 

A tavalyi piros változatot > ITT < találjátok



Persze azért az idén is készítettem egy új díszt, amit egy néhány évvel ezelőtt 50 forintért lomizott, kissé ütött-kopott zománcos bögrében készítettem el.
Szerintem nagyon kellemes lett az összhatás.




Örömteli adventi készülődést mindenkinek! 
♥♥♥

4 megjegyzés:

  1. Mennyire más hangulatot adnak a különféle színek!
    Ez a fehér összeállítás tisztaságot, eleganciát sugároz.
    A zöld bögrés is helyes lett, szépeket alkotsz.
    ------------
    Zita, az én lelkemet is melengetik a te kedves soraid ám!

    VálaszTörlés
  2. Finom színekkel próbáltam hangolódni az ünnepre. De lassan már a piros is befészkelte magát a dekorációkba :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon klasszak, szeretem a stílusod...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés