2014. november 27., csütörtök

Üvegbe zárt karácsony

Sosem titkoltam, hogy én karácsonykor dekoráció tekintetében a vegyes színeket kedvelem. Így volt ez már gyerekkoromban is. Mi mindig a nagyiéknál ünnepeltünk és szerencsére még a mai napig együtt vagyunk karácsonykor. Akkoriban nem voltak még divathóbortok, pl. hogy csak egy színű lehet a díszítés a karácsonyfán, vagy csak 2-3 színből párosíthatjuk össze a díszeket. Egyszerűen az került fel a fára, ami épp a kezünk ügyébe akadt. Mama ahogy előpakolta a díszeket a szekrényből mindig mindegyikhez fűzött valami sztorit. Hogy ezt, vagy azt hol vette, melyikünk csinálta, milyen régóta van már meg. Elsorolta, hogy a krampusz és az üveggólya a papóval eltöltött első közös karácsonyuk óta épségben megvan. Persze azért minden évben bővül valami újdonsággal a repertoár, de a lényeg, hogy nálunk a karácsony vegyes színekben pompázik. 

Tudom, hogy nem vagyunk egyformák, nem tetszhet mindenkinek ugyanaz és így van ez jól! Mindennek megvan a maga szépsége legyen az fekete, fehér vagy épp hupilila. Véleményem szerint bármit is diktál a divat, a legeslegfontosabbnak  mégis azt tartom, hogy mindenki a lehetőségeihez mérten és úgy dekoráljon ahogy az neki tetszik! 

Elérkezik ez a szép adventi időszak és a karácsony közeledtével elérkezik a díszek ideje is. Tudjátok én minden díszt előpakolok az elmúlt évekből. Akkor is, ha esetleg mások szerint a mostani ízlésvilágomba némelyik már nagyon nem illik. Az az igazság, hogy én nagyon sajnálnám, ha egy-egy karácsonyi dekoráció azért nem kerülhetne elő a dobozból, mert most éppen pirosban úszik a nappali, vagy ebben az évben ez vagy az épp nem trendi.  Szegény díszecskék egész évben dobozba zárva, szerkény mélyén várják, hogy végre eljöjjön az ünnepi időszak, és előtérbe kerüljenek. Ennek elvén,  minden dísznek, minden színnek így vagy úgy, de találok, szorítok helyet az otthonunkban. Így kerültek végül a kék, zöld, arany, bronz, csillogós, matt díszek befőttesüvegekbe. 



Az óriás csatos-üvegbe (möbelix) kerültek a nagyobb arany-bronz gömbök, mellé pedig beszuszakoltam még egy ledes, elemes fényfüzért is. (Lidl 990Ft) 


Két kisebb üvegbe pedig mentek a kisebb gömbik, tetejükre pedig színben passzoló textilt kötöttem :)




Nekem nagyon tetszik,
remélem kedvet kaptok hasonló elkészítéséhez Ti is! :)


8 megjegyzés:

  1. Szia, Nagyon ötletes megoldás. Az égősort idén találtad a lidlben, vagy már régebbi szerzemény? Én is szeretnék ilyet, csak nem találtam eddig még ilyet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Erika! Köszönöm! :) Igen, úgy kb. 2 hete vásároltam a lidlben az égősort. Azt hiszem volt belőle 3-féle árnyalatú. Hideg fehér, meleg fehér, sárgásabb... 1000ft volt, 20 izzó van rajta. Kicsi kocka dobozban volt,a középső soron. 3 db elemmel működik. (volt egyébként rengeteg ledes fényfüzér) Remélem még találsz! :)

      Törlés
  2. Jaj, de szuper! Nagyon klasszak lettek a befőttjeid!
    A díszekkel mi is úgy vagyunk apumnál, min ti a nagyinál. Mindet, még a legdivatjamúltabbat is elővesszük, s vigyorogva feltesszük a fára. Van olyan köztük, ami kisgyerekkorom óta meg van. Ezek nélkül nem is lenne igazi. :-)

    VálaszTörlés