2016. november 25., péntek

Adventi koszorú

Még a múltkorában történt amikor a kamra polcon pakolásztam és a kezem ügyébe akadt egy fedél nélküli dán süteményes dobozka. Már akkor tudtam hogy idén ebben készítem majd el az adventi "koszorúnkat".  Tegnap neki is álltam, lefestettem, megcsiszoltam, beleszabtam a tűzőhabot és már készen is volt a koszorúm alapja. 

Alapjáraton kedvelem a piros színt és bármennyire is próbálkozom vele, de karácsonykor sem tudok tőle elszakadni. Ezért is esett a választásom a piros színű gyertyákra, amiket natúr termésekkel kombináltam. Felhasználtam a Modeszta barátnémtól kapott dió és mogyoróból egy keveset, de került még mellé szalaggal átkötött fahéjrúd, majd néhány mini tobozzal, eukaliptusz terméssel és pár darab csillagánizzsal fejeztem be a díszítést. Utolsó simításként pedig a doboz szélére csipkeszalagot ragasztottam.





 Szerintem szép lett! :)




11 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm szépen, anyukám érdeme, hogy szeretek ilyen díszecskéket készíteni! :)

      Törlés
  2. Bakker, én meg kidobtam pár éve az ugyanilyen dobozomat. Miért vagyok ilyen hülye? :)
    Csodaszép lett! Lehet pár technikai kérdésem? Száraz oázist használsz ilyenkor vagy a vizes zöldet? Minden kütyüt külön ráragasztasz vagy van, amit csak úgy odateszel és ottmarad? Köszi. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, pedig egy ilyen sütis doboz annyi mindenre felhasználható! Nah majd legközelebb! ;)
      Száraz oázist használok ha száraz termésekkel, virágokkal dolgozom. Vizeset a frissen levágott, még pár napig életben tartható dolgokhoz szeretem.
      Jah, majdnem mindent ragasztok. Most csak a 4 gyertya közepénél lévő mogyorókat nem ragasztottam csak, azt oda szórtam ahol úgy éreztem túl nagy lyuk tátong, de a gyertyák köré mindent (még a mogyorókat is) ragasztottam. Amúgy ezzel a ragasztgatással ellegózgatok egy darabig mire minden darab oda kerül ahol jól mutat, de hézagkitöltésre kiváló a zuzmó. A gyertyákba melegített szöget teszek, így majd az is cserélhető lesz a későbbiek folyamán.

      Törlés
  3. Nagyszerű alkotás! Szeretem a pirosat, szépen mutat a barnás színű termésekkel :)
    A konyhámban nekem is szép élénk piros színű kombinációk vannak! Gondolkodtam a sütis dobozon én is, lehet, hogy nem adventit, csak egy szál gyertyás díszt készítek bele :)
    Szép várakozós adventi napokat kívánok! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon mutatós!!! De jó ötlet ez a sütis doboz! Ki fogom próbálni. Vagy egy-két dobozkám, aminek a formája jó, de kívülről nem tetszik. Ez a festős technika nagyon jó ötlet!!

    VálaszTörlés