2017. június 8., csütörtök

A kedvenc rózsám

Az egyik kedvenc rózsám a kertből a palais royal névre hallgató futórózsa. Ez a két tő virág volt a legelső amit a költözésünk után a kertben elültettem. Nem tudatosan választottam őket, egyszerűen csak megtetszettek a kertészetben a fehér virágai. Az már csak hab volt a tortán, hogy akciósan vásároltam őket, mert a "vigyél haza, ments meg!"-részlegen voltak kihelyezve. 

Szeretem, hogy annak ellenére is bírja a strapát, hogy én tényleg nem vagyok kertszakértő! Gyakran kérdezem a nálam tapasztaltabbakat, megfontolom a hallottakat, aztán úgy is a saját bőrömön tapasztalom meg, hogyan kellett volna cselekednem. Mindenesetre örülök, hogy 1,5 év alatt nem sikerült kipurcantani és a drasztikus metszésemet sok-sok virággal hálálta meg! Naponta a csodájára járok, és nagyon gyakran jegyzem meg Bálintnak is, hogy "ugye milyen szép ez a virág?!"  (Ugye!)

Minden napszakban más-más oldalát mutatja, a virág közepe a rózsaszíntől a barackon át a hófehérig minden színben pompázik. Hoztam róla rengeteg képet mert fotóztam reggel, szürkületben, borúban, déli napsütésben, naplementében... egyszerűen nem tudtam megálljt parancsolni magamnak és a gépemnek. Ezt most nézzétek el nekem! ♥ :) 





















6 megjegyzés:

  1. Tényleg gyönyörű! :)

    VálaszTörlés
  2. Zita, nem csak szép, de "hálás" is neked ez a rózsa!

    Nat King Cole szépen énekli a dalt: Ramblin' Rose

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép! Mennyi "arca" van!!! Nem csodalom, hogy megtetszett! Legyen sok örömetek benne!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem is ez fogott meg, hogy annyi arca van. :)

      Törlés